Vipassana

Vipassana élményem röviden (és kicsit lejjebb részletesen)

Találtam egy „újabb” módszert a „tudatalatti szennyeződéseink” eltüntetésére. Ez pedig a Vipassana (páli nyelven ejtsd: [vipássáná]) meditáció, azaz a folyamatos tisztulás meditációja, amit Goutama Buddha talált ki 2500 évvel ezelőtt.

Goutama Buddha szerint hiába élünk erényes életet, ez kevés a boldogsághoz. Felfedezte, hogy boldogtalanságunkat a mélytudati szennyeződéseink, valamint tudatalattink berögzült szokása, az érzelmekre való azonnali reagálás okozza.

A mélytudati szennyeződés a múltunkból származó összes sóvárgást és elutasítást tartalmazza, amelyek gerjesztik az újabb érzelmekre adott automatikus reakciónkat; az újabb sóvárgást és újabb elutasítást. Így újabb szennyeződés kerül a tudatalattiba, ami egy boldogtalansághoz vezető végtelen folyamat.

Goatama Buddha kitalálta a szenvedésből kivezető utat; a mélytudati szennyeződés eltávolításának módját, amit bárki megtanulhat egy tíznapos Vipassana meditációs tábor keretében. A meditációban fokozatosan elsajátított tökéletes figyelemmel nyakon csíphetjük az éppen keletkező durvább vagy finomabb testérzeteinket, és tiszta tudatossággal figyelhetjük, amint ezek el is múlnak. Minden érzelemnek azonos a karakterisztikája: keletkezik, majd gyorsabban vagy lassabban, de elmúlik. Semleges szemléléssel érzékeljük az energiaáramlás természetét, és közvetlenül, a saját testünkben tapasztaljuk meg a változás, a múlandóság törvényét („[ániccsá]”).

Amennyiben magunkévá tesszük a finom érzékelés technikáját, a Vipassana meditációt, és józan semlegességgel „EQUANIMITY” figyeljük az érzelmek keletkezésének és elmúlásának folyamatát, akkor abbamarad a tudat szennyezése, tehát nem keletkeznek újabb sóvárgások és elutasítások („[szánkárá]”-k).

Ezt a fajta semlegességet a mindennapi életünkre fogjuk tudni alkalmazni. Ha a világban nem úgy van valami, ahogy szeretnénk, akkor higgadtságunkat megőrizve figyelhetjük, amint pl. a düh előtör belőlünk, majd elcsendesedik egyszerűen azáltal, hogy megfigyeljük.

Ha rendszeresen gyakoroljuk a Vipassana meditációt, akkor testérzetek formájában sorra felbukkannak a régi elutasítások és sóvárgások is, amelyek az elme teljes semlegességével szemlélve egyszerűen elpárolognak, azaz a mélytudati szennyeződés elkezd csökkenni. Évek szorgalmas gyakorlása után ezzel a technikával teljesen felszabadulhatunk a szenvedés alól.

Ha ínyünkre van az elvonulás, az elme tisztítása, akkor próbáljuk ki a Vipassana meditációt. 10 napot mindenképpen megér, ha az önfejlődés, az önmegismerés útján haladunk. A koncentrációs képességünk, az összeszedettségünk és a lelki nyugalmunk látványosan javul. Csodálatos felismeréseket tapasztalhatunk, az érzékelés fokozásának, az elme élesítésének, a tudatosodásnak egy villámgyors módjára lelhetünk.

Vipassana_részletes élménybeszámoló

Nagyon érdekes táborban voltam. Teljes elvonultságban, a világtól elzárva éltem 9 napig, beszéd nélkül (én, aki holnap estig is tudok folyamatosan beszélni), könyv nélkül, papír és toll nélkül (én, a grafomániás), mobiltelefon és számítógép nélkül, mozgás nélkül, úgy mintha egy kolostorban élnék.

Mivel belső késztetésem az, hogy amit csak tanulok, azonnal továbbadom, és mivel a memóriám „fejlesztés alatt van”, ezért elég nagy bajban voltam.  Miként fogok beszámolni 9 napról anélkül, hogy összekevergetném „a szezont a fazonnal”? Kénytelen-kelletlen alkalmaznom kellett az agykontrollon (17 éve) tanult és általam korábban soha nem használt „memóriafogast”, amikor szántszándékkal furcsa dolgokat kapcsolunk össze gondolatban, hogy feltétlenül emlékezzünk mindenre. Megszámoztam a napokat, és a számokra fűzve igyekeztem a gondolataimat valahogy képek formájában rögzíteni. Volt időm ezzel szórakozni, mert hajnal fél öttől este kilencig meditáltunk, és így ha nem is mindent, de sok mindent meg tudtam jegyezni, és időrendi sorrendben. Mindig csak az aktuális nappal foglalkoztam, és a tábor után pár nappal itthon igyekeztem felidézni a rajzokat. Elkövettem hibákat, és vannak részletek, amik emiatt elvesztek, de végül is jónak bizonyult a technika.

1. nap, megérkezésünk napja

Zuhogó esőben, délután autóztunk Salgótarjánba, meditációról csevegve és találgatva, hogy vajon milyen lesz a tábor. Kellemes helyre érkeztünk, ahol egyelőre minden száraz volt, de nem sokáig… Eligazítottak bennünket, mely szerint férfiaknak és nőknek már a regisztráció is külön történik, este 6-tól a nemek szeparáltan léteznek, és teljes csendben. Kedves útitársam azonnal elbúcsúzott, amit viccnek vettem, de neki lett igaza, mert legközelebb tényleg csak a tábor végén tudtunk beszélni.

Rájöttem, hogy mit felejtettem otthon, azt még pótolni tudtam a helyi Spar-ból, ahová az egyik szobatársam elkísért. Elmesélt egy tragikus mozzanatot az életéből, aminek később meditáció közben a felismeréseim szempontjából jelentősége lett.

Egy ágyra osztottak egy hölggyel, ami az ablak mellett lett volna – nyolcágyas szoba, köztük két db. emeletes ágy – és éppen ez az egyetlen ágy volt ablak mellett. (Imádom a fényt és a levegőt.) Kiderült, hogy elszúrta a menedzser hölgy az ágyak kiosztását, és sűrű elnézések közepette kérte, hogy egyikünk költözzön fel az emeletes ágyra. A szobatársam azonnal tiltakozott, mert csípőprotézise van, kizárt, hogy létrán mászkáljon fel-le. Így hát én kerültem az egyik sarokban álló emeletes ágy tetejére. A menedzser hölgy megköszönte, hogy ilyen örömmel vállaltam ezt a dolgot – mondtam neki, hogy nem olyan nagy örömmel, mert szívesen aludtam volna az ablak mellett. 🙂 A fényt amúgy el kellett felejtenem, mert egyvalaki minden nap behúzta a sötétítőt, a többiek meg nem jelezhették esetleges nemtetszésüket. Testbeszéddel, gesztusokkal sem kommunikálhattunk, kerülnünk kellett egymás tekintetét is, így hát nem mentem oda visszarángatni a függönyt, hogy hajnalban beszivároghasson a fény. Szerencsére birtokában vagyok az EFT technikának, ezért a dühömet pár másodperc alatt le tudtam rendezni, amellett, hogy azonnal feltettem magamnak a kérdést, hogy miért jó az, hogy éppen így történtek a dolgok. (hitem szerint: „Aki keres, az talál”.)

17 órakor könnyű zöldséglevest kaptunk, ettől kezdve a vacsorát is elfelejthettük; 17 órakor minden nap kiporciózott gyümölcsöt kaptunk.

Egy kis menedzseri eligazítás következett, ahol a szabályokat elmondták, ha valaki nem olvasta volna, elmondták, hogy ha bárkinek bármi baja, gondja van, akkor a menedzserrel félrevonulva, csendben beszélhet. A lelkünkre kötötték, hogy a Vipassana tanároknak kizárólag technikai kérdéseket tegyünk fel, mert ideológiai vitákba nem bocsátkoznak. Összegyűjtöttük az értékeinket és mobiltelefonjainkat, ezeket egyénenként számozott zacskókba kötötték, és gondosan őrizték, ezzel kizártuk a külvilágot, és kizártuk az aggódást amiatt, hogy kinek mije tűnik el, mialatt mi csendben meditálgatunk… 🙂 (Kikapcsoltuk vagy átirányítottuk a telefonunkat, és a hozzátartozóinknak megadtuk a táborvezetők telefonszámait, tehát el lehetett érni bárkit, ha netán sürgős családi ügy akadt volna.)

Ez után este 6-ra mentünk a meditációs terembe, ahol előre kijelölt helyünket foglaltuk el szépen sorban. Miután mindenki letelepedett (a földre), két külön ajtón, teljes csendben besétált egy házaspár, a Vipassana tanárok, akik egy emelvényen, szemközt helyezkedtek meditációs pozícióba lábukat egy lepellel letakarva, és ettől kezdve vég nélkül, behunyt szemmel, – számomra teljesen érthetetlen módon – órákig mozdulatlanul szinte folyamatosan meditáltak. A férfi indította és kapcsolta ki a felvételeket, és ő mondott angolul pár szót, amikor szünetre engedte a kb. 80 fős társaságot (a hölgyek menedzsere tolmácsolt).

Felzengett felvételről az első „ének” amin nem lepődtem meg, mert valaki elmesélte, hogy majdnem felröhögött, amikor először meghallotta Goenka búgó-hörgő basszus hangját. Megkaptuk az első információkat; Goatama Buddha nevéhez fűződik ez a fajta meditáció, 2500 évig Bhután hegyei között gondosan őrizték a technikát, és most Goenka az, aki terjeszti, tanítja, az ő hangját halljuk felvételről (a /szörnyű :-)/ eredeti angolt is végighallgattuk és magyar nyelvre is lefordították). Elmondta, hogy ő mit tapasztalt (pl. elmúlt a migrénje), mi a meditáció célja (a mély tudat tisztítása, amit mellesleg automatikusan gyógyulás követ – de nem a gyógyítás a cél, hanem a szenvedéstől /sóvárgástól, elutasítástól/ való végső megszabadulás), mi a menete a meditációnak, és pontos instrukciókat adott a megtanulásához.

Az első instrukció az volt, hogy figyeljük csendben a légzésünket. A Vipassana meditációhoz ezzel finomítjuk az érzékelésünket, így később olyan testérzeteket tudunk majd érzékelni, amelyeket korábban sosem. Fokozatosan érkezünk a tudatos szintekről a tudattalan szintek megfigyeléséig, és a légzés ebben egy híd, egy kapocs. Tudatos szinten akarattal működtetjük a mozgásunkat, a táplálkozásunkat, a beszédünket. Tudat alatt akarattalanul is működik a keringésünk, a kiválasztásunk, az anyagcserénk. A légzést tudatosan is képesek vagyunk irányítani és tudattalanul is működik, tehát kiváló lehetőség általa eljutni a tudatostól a tudattalanig.

Csodálkoztam azon, hogy nem üdvözöltek bennünket, és egy szó sem esett arról, hogy hogyan üljünk meditáció közben. Előnyben éreztem magam, mert jógán pontosan tanuljuk, hogy hogyan lehet órákig kényelmesen ülni.

A meditációs teremben iszonyatos bűzt éreztem, az emberfajzat eregette a gázokat, és megfordult a fejemben, hogy „mi a fenét keresek én itt…”.

2. nap, felkészülés a Vipassanára 1.

Életem legszörnyűbb éjszakája volt. Az ágyamban két mélyedés, középen egy keresztvas a szivacs alatt, ami nyomta az oldalamat, minden hirtelen mozdulatomnál nyekereg az ágy, az alattam fekvőt sajnálom, a hétből kettő szobatárs irdatlanul horkol, és én, aki bárhol bármikor tökéletesen alszom, most kb. egy órát aludtam normálisan, a fülemen a párnával, és lelógó felsőtesttel, levegőtlen szobában, mert minden ajtót, ablakot becsuktak…

A nagyon szép hangú gong, amely jelezte a hajnal 4 órai ébresztőt, a meditációs időket és a kajaidőket, egy madzagon lógó lapos sárga fém harang volt, amelyet fakalapáccsal igyekeztek eltalálni séta közben, mert körbejárták vele a tábort és közben többször kongattak vele. Kukoricakását reggeliztem, zöldségpörköltszerűséget ebédeltem tésztával és nyers retkes, petrezselymes káposztával, és a reggel megmaradt kukoricakásához raktak egy kis gyümölcsöt és valami fűszert, az volt a desszert. Minden nap 6:30-kor valamilyen kása volt reggelire, 11-kor valamilyen zöldség (főzelék, zöldségpörkölt, zöldségragu, lecsó, vega-milánói, spenót) rizzsel, krumplival, tésztával vagy rizsfasirttal sok nyers zöldséggel), és vagy leves, vagy a reggeli kásából készített desszert ebédre.

Ezen a napon is majd’ meghaltam a bűztől, és jóga ide vagy oda, leszakadt a hátam, zsibbadt a lábam, sajgott a derekam, fájt a hátsó felem a sok ücsörgéstől, és ijedtemben minden szabadidőmet vad sétálással töltöttem, hogy ne sorvadjanak el az izmaim.

Nagyon szép helyen van a tábor, elég nagy a terület szép nyárfákkal, közvetlenül a kerítésnél egy patak érkezik egy nagyobbacska tóba, fölötte domború, lépcsős fahíd, el lehetett látni nyugatra a hegyek felé, délre a tó és a város felé, a másik oldalon erdő. A kerítésig nem mindenhol lehetett elmenni, szalaggal jelezték a sétáló terület határait. A nőknek több látnivalójuk akadt; egy családi ház és egy kis állat-farmocska volt még kicsit távolabb a látókörben.

A nádasban mindjárt első nap láttam egy kacsát 11 kiskacsával, amitől elolvadtam.

A meditációknak érdekes hangulata volt: a pár perces „éneklés” után úgy kezdődtek, hogy „Start again…staaaaart agaaaaaaaaaaain…….with a caaaalm and paaatient…….. aleeeert and very attentive mind…….” (Kezdjük újra a gyakorlást egy nyugodt és türelmes,…… éles és nagyon figyelmes elmével. A magyar fordítás és hangsúly jóval konzervatívabb volt az eredetinél.)

Amikor az ember figyeli a légzését, a tudat elkalandozik. Egyszer csak észrevesszük, hogy elkalandoztunk, ekkor visszatérünk a légzés figyelésére. Az eltérülés időtartama gyakorlással csökken. A légzést teljes semlegességgel kell figyelni, és ez nehéz, mert minduntalan irányítani akarjuk. Viszont a spontán, finom, természetes légzés egyszerű szemlélése a feladat. Az egész napi gyakorlás után este a következő instrukció az volt, hogy élesítsük az elménket, és szűkítsük le a figyelmünket az orr és felső ajak által határolt háromszög alakú területre. Profin van felépítve a technológia: soha nem KELL semmit csinálni, hanem Goenka csak felcsillantja a lehetőséget, és soha nem kell lelombozódnod, ha éppen nem érzel semmit, mert az is rendben van. Viszont mindig kihívás, amit az új vagy az öreg diákoknak mond, és nincs más dolgom lévén, ha ellenállok is egy darabig, unalmamban egyszer mégiscsak megpróbálom, majd előbb-utóbb sikerül. Mindenkinek sikerül – ez a hallottak szerint törvényszerű, amit elhittem, így tehát nálam is bekövetkezett. Hiedelmem: „mindenkinek hite szerint”.

Ezen a napon felismeréseim lettek: „mozgás az élet” = ez egy hiedelmem volt eddig. Itt semmi mozgás, és mégis élünk. „Amit nem használunk, az elsorvad.” = ez is egy hiedelmem volt eddig. A tanárok izmai még nem sorvadtak el, pedig elképesztő mennyiséget ücsörögnek mozdulatlanul.

Van egy olyan hiedelmem is, hogy „az alvás szent”. Éppen ezért, amikor azt láttam, hogy a tanárok feje előrebukik, mert elalszanak, majd ettől hirtelen felébrednek és felkapják a fejüket, hogy „le ne essen”, akkor szó szerint elöntött a pulykaméreg, hogy „milyen idióta dolog az, hogy ha alvásra van szüksége valaki testének, akkor erőszakkal ellenáll és meditál!!!” Az EFT-hez kellett nyúlnom, hogy pár pillanat múlva lenyugodjak, mert az „anapana”-hoz, a légzés figyeléséhez nem volt türelmem akkor sem, ha erőteljesebben lélegeztem. Az „anapana” a meditációban a „nyugtató”. Onnan tudom, hogy este megkérdeztem a tanártól, hogy mit tegyek, ha az elmém 30 perc után erőteljesen tiltakozik minden további meditácó ellen. A válasza az volt, hogy nyugtassam le az elmémet „anapana”-val. Hát ez nekem nem sikerült, ezért vagy kimenőt adtam az elmémnek „ábrándozhatsz kedvedre”, vagy gondolatban EFT-vel szedtem rendbe magam.

Ma is felmerült bennem: „Mi a fenét keresek én itt? Abnormális, életellenes dolog ennyit ücsörögni és figyelgetni a légzésemet, miközben majd’ elalszom. A korábbi meditációs tapasztalatom legalább látványos energia beáramlást okozott, de itt csak a légzésemet figyelgetem. Mi a fenére jó ez az egész? Szétunom az agyamat…” 🙂

3. nap, felkészülés a Vipassanára 2.

Mára kezd kitisztulni a levegő a meditációs teremben. Talán a táplálék is tisztítja a béltraktust, de hogy 12 után semmit nem eszünk egy kis gyümölcsön kívül, ez biztos, hogy tökéletes tisztítókúra. Volt egy lány rengeteg piros pattanással az arcán, akinek a tábor végére gyönyörűen letisztult a bőre.

Ma a leszűkített háromszögben figyeltük a légáramlást, és a figyelmünk finomodott. A diákok kétnaponta nyolcasával, hatosával a tanár elé telepedtek, és a tanárok érdeklődő arckifejezéssel, mosolyogva és halkan mindenkitől megkérdezték, hogy érzik-e a légáramlatot, és azon felül pontosan miket éreznek, van-e problémájuk, és mindenkit személyesen biztattak a gyakorlásra. A menedzserek tolmácsoltak, de az angol (német, francia) tudás jól jött. A tanárok németek voltak, de kiválóan beszéltek angolul. A konzultáció zárásaként pár percet közösen meditáltunk a tanárokkal és a hátul ülő diákokkal.

Ma többször is eleget tettem annak a kihívásnak, hogy legalább egy percig sikerüljön a légzésen tartani a figyelmet anélkül, hogy elkalandozna az elme. Ezt egyszer-kétszer ellenőriztem a lélegzetvétel számolásával, hogy érzékeljem az időt. A számolás, fejben mantrázás vagy a vizualizálás egyébként nem megengedett a Vipassana technika gyakorlása közben, mert ezek más funkciót töltenek be, és elterelik a figyelmet a lényegről, a finom érzékelésről, így akadályozva a finom érzékelés fejlődését.

A diákok jobbra-balra dőltek, nyújtogatták a tagjaikat – a tanárok felé nem volt szabad kinyújtani a lábat, aminek okára nem jöttem rá – óvatosan mocorogtak és szenvedtek az üléstől velem együtt – az elme ellenállt, és ez testi síkon nyilvánult meg. (Ezt józan paraszti eszemmel ma még hülyeségnek gondoltam volna.)

Tegnap Goenka elmagyarázta a Dhamma ösvényét, a szenvedéstől való megszabadulás ösvényét, ami három részből áll: SÍLA: légy erényes; tartózkodj a bűnös cselekedetektől, gyakorolj kegyes cselekedeteket. SZÁMÁDI: tedd koncentrálttá a tudatodat, irányítsd a gondolataidat, PANJA: tegyél szert bölcsességre úgy, hogy kitisztítod a mélytudati szennyeződéseket magadból Vipassana meditációval. Goenka szerint Goatama Buddha érdeme ennek a harmadik résznek a felfedezése, ezért vált híressé. Goatama Buddha azt mondja, hogy a Vipassana meditáció a megvilágosodás egyetlen útja, és elmagyarázza mindenkinek pontosan töviről hegyire, hogy ő hogyan csinálta, de az utat mindenkinek magának kell végigjárnia (végigszenvednie). 🙂

Goatama Buddha egyébként egy fa alatt született, egy fa alatt világosodott meg, és egy fa alatt halt meg.

A mai nap eseményei: Láttam egy fekete disznót. Óvatlanul leültem ebédelni egy székre, amin összegyűlt egy nagy tócsa víz a jó kis eső után. Hurcolásztam az esernyőmet, és aggódtam, hogy hogyan fog megszáradni a cuccom. Próbálgattam a párnáimat, különféle módon rakosgattam a fenekem, térdem alatt, hogy megtaláljam a legkényelmesebb módját az ülésnek.

4. nap, felkészülés a Vipassanára 3.

Tegnap már azt is figyeltük, hogy hol és hogyan érinti pontosan a levegő az orrcimpánkat és az orrunkat belülről, és tegnap este Goenka felcsillantotta az érzékelés még finomabb lehetőségeit is: Hideg, meleg, viszketés, bizsergés, szúró-, csiklandó érzés, nyomás, feszülés, könnyűség érzés, nehézség érzés, lüktetés, táguló-, összehúzó érzés.

Csodák csodája, a terem megnyugodott. A diákok megtalálták a megfelelő pozíciót, a mérhetetlen hát-, derék-, és lábfájdalmak 90%-a láthatóan eltűnt. Már tökéletesen tudtam alkalmazni a jógában tanult ülésmódot. Érdekes módon Goenka csak a mai napon hozta fel, hogy egyenes háttal, emelt fővel érdemes ülni, hosszútávon sokkal jobban járunk. Hagyta szenvedni a társaságot mostanáig, eddigre sokan maguktól is rájöttek erre. Aki netán még mindig görnyedten ült, Goenka hatására ma az is felegyenesedett. Goenka elmondta, hogy a sok fájdalom egyszerűen érzelem: attól van, hogy az elme ellenáll az ülésnek, és ez nagyjából mostanra szűnik meg. Hm, a többiek nagyon finom, nagyon halk mocorgásának megszűnése és a saját tapasztalatom igazolta ezt. Tényleg igaza van…ezt tegnap még nem gondoltam volna.

Minthogy 12 óra után nem ehettünk, attól való félelmünkben, hogy éhesek leszünk, jól megpakoltuk a tányérunkat, hogy előre megegyük a vacsorát is. Sokan kajahegyeket lapátoltak a tányérjukba. Kb. a mai napra jöttek rá sokan, és Goenka is elmagyarázta, hogy ez teljesen felesleges. Megtanultuk, hogy a gyomrunkat éppen elegendő ¾-ig telerakni, akkor könnyű a testünk, és ragyogóan tudjuk élesíteni az elménket. Éhséget –  egy-két gyomor megkordulástól eltekintve – nem éreztünk. Alkohol, koffein és társaik Goenka szerint érzékelhetően akadályozzák az elménk jó működését. Most már értem, hogy honnan lehet ezt tudni; a finom érzékelési szinteken azonnal megmutatkozik, hogy mit ettünk, vagy mi mindennel van tele az agyunk, mert zavar a meditálásban.

Ma láttam egy szarvasbogarat röptében, olyan mint egy pici helikopter, és láttam pulykát, miközben ronda hangot hallat: mintha madárugatás lenne.

Még ma is felmerült bennem és tűnődtem azon, hogy végtére is az agyam gondolkodásra való, a kezem meg cselekvésre, és én e helyett tétlenül ülök itt. Viszont jógaoktatóként nem árt, ha vannak meditációs tapasztalataim, mert nem mindenki kezdi a jógát hatha jógával (testmozgás, elmepihentetés), van, aki előnyben részesíti a rádzsa jógát (elmemozgás, testpihentetés). Azonkívül valószínűleg nem sokan ünneplik a félévszázados születésnapjukat ilyen extrém körülmények között. 🙂

5. nap, a Vipassana megtanulásának napja

Hű, ez egy vízválasztó nap volt. A csoport kb. 10%-a ekörül lelépett, feladta a további meditálást, de cserébe érkezett egy-két újabb öreg diák.

Egyértelművé vált számomra, hogy ez a 10 napos tábor a személyiségfejlődés kiváló formája. Itt aztán nincs mód megosztani semmi mínuszt senkivel, és ez által megkönnyebbülni mások kárára. Nincs mód vég nélkül zenét vagy háttérhíreket hallgatni, ami „az agy rágógumija” /Brian Tracy/ 🙂 . Itt meg tudom figyelni magamat, pontosan érzékelem, hogy mi az, ami feldühít, lelomboz vagy untat.

Eddig is tudtam, és most is egyértelmű volt, hogy az én személyiségem meghatározó érzelme a düh. (Van, akié a düh, van, akié a szomorúság és van, akié a félelem.) Eddig is tudtam, de most kifejezetten tisztán áll előttem, hogy a dühöt nem véletlenül nevezik MÉREG-nek. Amint elönti a düh az elmémet, azonnal érzem az irdatlan feszültséget magamban, ami totálisan megmérgezi minden törekvésemet és minden sejtemet. Nem tudok tisztán gondolkodni, nem tudok meditálni, nem tudok ésszerűen cselekedni, nem tudok jól reagálni, jó döntéseket hozni, a testem stressz hegyekből áll és leblokkol. Ha boldog, könnyed, felszabadult akarok lenni, akkor először is békét köthetek a dühömmel, vagyis rendjén valónak tartom, ha netán feldühödöm. Ha pedig keletkezett egy dühöm (szó szerint mérgezni kezdem magam), akkor fontos a düh gyors levezetése. (Önmegfigyeléssel, technikák tanulásával felfedezendő, hogy kinek hogyan). Ezen kívül fontos a testemben régóta tárolt düh (Buddha szerint az elutasítás) kitisztítása. (A pszicho-energetikai módszerek /pl. Érzelmi Felszabadítás Technikája/ és a Vipassana meditáció alkalmas a tárolt érzelmek felszabadítására).

Buddha sóvárgásról és elutasításról beszél, tűnődtem ezen, próbálgattam a negatív érzelmek skáláját bepréselni ebbe a két kategóriába – értelme nem sok, de ráértem ilyeneken is agyalni. 🙂

SÓVÁRGÁS = Vágyakozás; „bárcsak belém szeretne”, „bárcsak nekem is lenne”. Irigység, „bárcsak neki se lenne”. Csalódottság, sértettség, rágódás a múlton; „bárcsak ne így történt volna”, „bárcsak úgy csinálná, ahogy én akarom, különben már nem is kell”. Félelem, aggódás; „biztosan fájni fog, bárcsak ne fájna, bárcsak ne úgy történne”, „mi lesz, ha kirúgnak”. Szomorúság, hiányérzet, el nem fogadás, „bárcsak ne így lenne”, „bárcsak megváltozna”, „bárcsak szebb lábam lenne”.

ELUTASÍTÁS = ellenállás, megvetés, harag, méreg, düh, elhatárolódás, bagatellizálás, frusztráció, idegesség, gyűlölet, utálat. Ítélkezés; „ez hülyeség”, „ez butaság”. Apátia „minden mindegy”.

A szorongások, félelmek nálam teljesen eltűntek pár nap alatt. Teljesen felszabadult, könnyed létezés, semmittevés, agycsiszolás – időnként mindenkire ráférne. Rájövünk, hogy a világ nélkülünk is simán „elvan”.

Tegnap este óta Goenka instrukciói alapján tovább élesítettük az elmét; az orr és a felső ajak közti bajuszra szűkült a terület, amire összpontosítottunk. Kizártnak gondoltam, hogy én bármit is érezzek ezen a területen. Másnap aztán mégiscsak sikerült. Hihetetlen, hogy a testem ilyen kicsi felületén micsoda energiamozgás van. Ezt egyéb úton valószínűleg sosem fedeztem volna fel.

Miután kifinomult az érzékelésünk, feltöltődtünk egy csomó energiával (legalábbis én buzogtam az energiától), megérett az idő a háromnapi felkészülés után, hogy megtanuljuk a tényleges Vipassana meditációt. Ehhez kicsit átalakult a napirend is, így nyomatékosabbá vált a dolog jelentősége. A délutáni, ágyban végzett, könnyed meditáció után a csoportos meditáció egy két óra hosszat tartó, vezetett meditáció volt, ahol nagyon igyekeztem folyamatosan végrehajtani minden instrukciót. Az elmém ilyenfokú dolgoztatása engem totálisan lemerített, nem beszélve a kánikuláról, amit ezen a napon még csukott ajtók mellett, sűrű emberpárában élveztünk végig… 🙂

A tetejébe Goenka közölte, hogy a következő csoportos meditációt mozdulatlanul kellene végigülnöm. Kész. Nálam betelt a pohár, elő kellett vennem az EFT-t. Ekkor szerintem a sétálóidőben az ágyamon elaléltam, ami rám kevéssé volt jellemző, általában séta után a többieket alva találtam a szobában, de most fogalmam sincs, hogy ki mit csinál, kikapcsolt az agyam.

Egy kis gyümölcs és pihenés után viszont újult erővel és szilárd elhatározással ültem be a hatórai csoportos meditációra, és véghezvittem életemben először valami olyat, amit totálisan kizártnak tartottam még néhány órával korábban is. Kb. 30 perc után szétszakadtam az erőfeszítéstől, az orrcimpáim triplájára tágultak és szinte begörcsöltek, a gerincem 10%-kal megnyúlt, de végigültem egy órát mozdulatlanul. Ez a feszített mozdulatlanság szörnyű volt, – de megcsináltam! Hihetetlen büszkeség áradt szét rajtam, azt gondoltam, hogy ha csak ezért is, de érdemes volt ide eljönnöm, mert ezt én még egyszer tuti, hogy az életben soha többet nem fogom végigcsinálni. (Párszor még sikerült.) Ezt követően még végigcsücsültünk egy okosítást és az esti meditációt is – hát mérhetetlenül elfáradtam.

Ez a nap számomra a hálaadás napja is volt.

Spontán jött rám a mélységes hálaérzet kedves szomszéduram iránt, aki tudomásomra hozta, hogy létezik ilyen tábor, aki elhozott a táborba, és aki rábeszélt, hogy hozzak hálózsákot – mert ezen volt a legkényelmesebb meditálni. Hálát éreztem a jóga iránt, az EFT iránt, Erika barátnőm iránt, aki sok spirituális dolgot tanított nekem, és Charles F. Haanel iránt, aki a könyve által kicsit bevezetett már a meditáció rejtelmeibe.

6. nap, Vipassana 🙂

Ez a nap nekem viccekkel teli felszabadult nap volt. Reggel mezítláb sétálgattam a fűben, felidéztem a hozzám közelálló emberek reakcióit, amikor megtudták, hogy komoly meditációs próbatételre megyek. Pl. „agymosás”, elképzeltem egy agyat, amit behabozok és fogkefével sikálgatok, rögtön felderültem a gondolattól. Aztán volt, aki a meditációhoz valahogy a szellemvilágot kapcsolta, tehát elképzeltem egy szellemet, azaz egy lepedővel letakart repkedő embert, és a lepedőn két lyukat, amin kilát az illető.  🙂  Vicces volt, ahogy séta közben a saját gondolataimmal szórakoztatom magam, és majdnem felröhögök, de nem tehettem, hogy a többieket ne zavarjam – ezt akár a mindennapi életemben is megtehetném…. . Milyen érdekes: nem csak én vigadtam, hanem ebédnél a többiek is lopva egymásra nézve és kommunikálva szinte „viháncoltak” a megszokotthoz képest, minden erejükkel visszafojtva a nevetést.

Az érzékelésünk tényleg kifinomult, a fűben fekve ma szinte „hallom, ahogy nő a fű”, és felmerült bennem, hogy ez nem vicc. Most elhittem, hogy akinek az érzékelése ilyen szinten van, az érzékeli, ahogy folydogál az ereiben a vér (ezt én is éreztem néha), és simán érzékelheti a fű növekedésének a hangját is. Le kéne fogynom pár kilót, és az jutott eszembe felbuzdulva a fűnövekedés hangján, hogy ebben a hőségben szinte hallom, ahogy sistereg és olvad le a zsír a hasamról… ettől is vidám lettem. Totál vicces volt, hogy ebben a nagy csöndben a napok legnagyobb attrakciója, hogy sorban állunk a mosdóban pisilni a meditációk között… 🙂  A WC az életem legizgalmasabb eseménye? Hát ezen is majdnem felröhögtem, annyira extrémnek tűnt ez a gondolat. Az egyik lány –, akit nem gondoltam józannak, mert a harminc-akárhány fokban zoknit, hosszú ujjú felsőt, a tetején vastag mellényt viselt, és háromszor körbetekert a nyakán egy kendőt, – a padon ülve a fűben kotorászott. Arra vitt az utam, megnéztem, mit kotorászik, és egy gyönyörű szarvasbogarat csodáltam vele hosszú percekig, ahogy esetlenül mászott a hosszú lábaival a fűben. A tábor végén megköszöntem neki, hogy felhívta a figyelmemet a bogárra, és megkérdeztem tőle, hogy nem volt-e melege. Magyarázatot adott: teljesen józan, csak lebetegedett és izzasztókúrát tartott.  Én a látványtól is rosszul voltam…, viszont megint csak beigazolódott, hogy „nem minden az, aminek látszik”. 🙂

Az energiám ma is nagyon magasan volt, lehet, hogy a kukoricakásától. 🙂

Pedig tegnap, amit Goenkától hallottam a buddhizmus tanairól, amikor felsorolt egy rakás pontot mind a Síla, mind a Számádi, mint a Panja témában, kicsit lelombozott. Kizárt volt, hogy megjegyezzek ennyi pontot, így hát meg sem kíséreltem, és valahogy nem is azonosultam az egésszel. Lerendeztem magamban, hogy a Dhamma ilyenfajta ösvénye nem az én ösvényem, nekem másfajta ösvényem van, amelyben a buddhista tanok hallgatása egy vidám színfolt.

Néhány gondolat azért megragadt bennem a tegnapi tanításból, amelyben szerintem a valóságtól igen elrugaszkodott- és tanulságos történetek egyaránt előfordultak:

„Ne akarj birtokolni.” „Mindig többre vágysz, mindig több kell, ez egy spirális, aztán rettegsz, hogy elveszíted, amit megszereztél.” „A szenvedés oka az, hogy reagálunk az érzésekre.” „A kellemes érzések sóvárgást váltanak ki belőlünk, a kellemetlen érzések pedig elutasításhoz vezetnek.” „A Vipassana meditáció vallástól független, mindenkinél működik, keresztény, hindu és iszlám hívő egyaránt meditálhat.” „A gyáros, gazdag ember szükségszerűen boldogtalan. Ha viszont meditál és utána valahogy mégis gazdag lesz, és adakozik a Vipassana tanítás javára, akkor már boldog lehet.”

Gyakoroltuk a Vipassana meditációt, ami a test finomérzékeléssel való végigpásztázása apránként fejtetőtől a lábujjakig kb. tenyérnyi felületekkel haladva, és a sorrend tulajdonképpen mindegy. Koncentrálunk egy adott területre, és várjuk, amíg megjelenik a finomérzékelés (vagy a gondolatunk irányítja oda az energiát…  – ezt nem a buddhista tanokból hallottam). Végül is mindegy, valahogy elkezdjük érzékelni a finom testérzeteket, a finom energiát, aztán továbblépünk a következő területre.

Közben a durva érzékelés is működik; megjelennek erős fájdalmak is, amik a régi sóvárgásaink és elutasításaink testi megnyilvánulásai. Ezektől nem kell megrémülni, nem kell elutasítani, nem kell újabb sóvárgást vagy elutasítást létrehozni, hanem a semleges szemlélés állapotában maradunk egy darabig, aztán továbblépünk másik területre a finomérzékeléssel. Aztán újra a fájdalmas területre érkezünk, részekre bontjuk, elemezzük, hogy hol mennyire fáj, és felfedezzük, hogy nem csak fájdalom, hanem pl. nyomásérzés is van. Majd megint továbblépünk, és egyszer csak elmúlik. Ezzel a mély tudat szennyeződései közül elillant valamennyi. 🙂 Juhéj.

Előbb-utóbb minden testérzet elmúlik, és ezzel pontosan megtapasztaljuk a változás törvényét, a múlandóságot, amit csendesen szemlélünk. Azon tűnődtem, hogy a mindennapi életbe ezt átültetve… hmmm, valami fergeteges áttörést lehetne létrehozni az emberek érzéseiben, mert ahogy így elnézem, rettegünk a változásoktól.

Nyomás jelent meg a mellkasomon, amikor elöl haladtam lefelé, és a csípőm tájékán időnként elakadtam, a combomban pedig nehezen jött az érzés, néha át kellett ugranom. Nem baj. Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás; anapana – Vipassana – anapana – Vipassana, anapana – Vipassana, vég nélkül. Az élet egy szenvedés, de „STAY CALM”…… maradj nyugodt. 🙂

Nekem is lett fájdalmam, a nyakcsigolyáim kezdtek el erősen sajogni. Ez a nyakfájdalom többször is előjött ezen a napon, aztán elmúlt, amikor nem meditáltunk, és egyszer csak – nem is vettem észre – de meditáció közben is elmúlt. Volt, akinek megmaradt a fájdalma, vagy elakadt, vagy hülyeségeket álmodott, vagy nem tudom, de a tanárokhoz mindig volt, aki konzultálni ment a diákok közül.

A tábor alatt elég zagyva dolgokat „álmodtam össze”, ami azt jelenti, hogy tényleg jó mélyre kotorásztunk a lelkemben, de szerencsére nekem csak furcsaságok voltak, rossz érzéseket tartalmazó álmom nem volt.

Kicsit gyorsabban lépdelve a Vipassanával nagyon klassz vibrációt éreztem a testemben. Goenka közölte, hogy ne örüljek neki olyan nagyon, maradjak csak semleges, mert mindjárt sóvárgás lesz belőle, aztán nézhetek! [Még hogy nem negatív/!/, az ember boldogságát azonnal letöri…Gyanítom, hogy az Enneagram szerint „gondolat-pontos” Buddha is és Goenka is, mert a főként gondolatokkal foglalkozó meditáció nekik igazán fekszik, és megfigyelésem szerint a „gondolat-pontosok” szoktak utólag hiányérzetet (aggódást/lelkiismeretfurdalást) kovácsolni minden jó dologból, ami csak történik velük.]

7. nap, Vipassana

Tegnap este „eldurrant az agyam”. A buddhizmusból bő órán keresztül áradt a rengeteg negatívum, használnom kellett az EFT-t, hogy ne hagyjam ott az egészet idegességemben. Majd a mai napon Goenkának volt képe vidáman taglalni, hogy tudja bizony, hogy rosszul lettünk a sok negatívumtól, és ezek után sokan el is hagyják a tábort, de a buddhizmus különben egyáltalán nem negatív, sőt, pozitív, mert a Vipassana meditációval kiutat tud mutatni a szenvedésből, ezért a mindennapi életünkben meditáljunk családostól egy kerek órát reggel, és egy másikat este. Hurrá. 🙂 Hajnalban enyhe torokfájással ébredtem, ami azt jelenti, hogy még maradt bennem levezetetlen düh, amit nem mondtam ki. Amint rájöttem, EFT, és a torokfájás reggelre el is múlt. Cserébe a mai meditációk alatt a vállam kezdett „baromira” fájni… és próbálj semleges maradni, amikor leszakad a karod… 🙂

Volt ettől egy jó kis ketrec érzésem, mármint az elmémet ketrecben kellene tartanom, ami korántsem egyszerű feladat.

Hogy „bosszút álljak”, ültem az ebédnél, néztem a lányokat, és kíméletlenül ragasztgattam negatív címkéket gondolatban a homlokukra. („katonás”, „missz”, „darabos”, „merev”, „cinga”, „negatív”, „mádám”, „kisegér”, „különlegeske”, „finnya”, „beborult”, „szétesett”, „zárkózott a köbön”, „oh, my God”, „csizmás kandúr”… stb. 🙂 ))) – és ezzel „kielégültem”. 🙂

A mai feladat az volt, hogy „sepregessünk”, azaz viszonylag lendületesen, folyamatosan szaladjunk végig az érzékeléssel a fejünkön, nyakunkon, aztán a karunkon párhuzamosan lefelé, majd a törzsünkön elöl és hátul, végül a keresztberakott lábunkon. Nahát, ezen is kiakadtam. Én vagy ide figyelek, vagy oda! Az, hogy két karomon egyszerre, párhuzamosan létrehozzam a finom érzékelést, nálam esélytelen. Különben is összekuszálódik az energia a keresztberakott lábamban, nem tudom követni! És egyébként is összezavarodom, mert a szívdobogásom és a légzésem nincs szinkronban, „keresztbepofáznak”, így nem lehet normálisan meditálni…. Aztán valahogy mégiscsak sikerült minden feladat… Elégedett voltam, hogy volt olyan meditáció, ahol háromszor is sikerült figyelemelterelődés nélkül végigmennem a sepregetéssel oda-vissza, azaz fejtetőtől a lábujjakig és vissza, közben „anapanázva”, és az ücsörgés is teljesen kényelmesen ment. 🙂

8. nap, Vipassana,

avagy a dögunalom napja, mert ma rengeteget unatkoztam.

Mit ad Isten, a reggel nyolcórai csoportos ülést mozdulatlanul ültem végig – minden erőlködés nélkül…. Egyszerűen el voltam foglalva, nem értem rá izgéssel-mozgással foglalkozni. Közben játszadoztam a testemben érzett energiákkal, szaladgáltattam föl-le, jobbról balra és vissza, keresztül a testemen előre-hátra, vagy spirálisan körbejárva magamat. Hát ezt sem gondoltam volna még nem olyan régen….

A nagy csend után, a meditáció vége előtt két perccel Goenka hangja zökkentett ki, szabályosan megijedtem…Ugyanaz a hang, ami után korábban gyakran sóvárogtam. Alig vártam, hogy meghalljam végre páli nyelven háromszor: „Bhavatu Sabbu Mangele” (legyen minden lény boldog), és felszabaduljak a meditáció köteléke alól. (Persze bármikor kimehettem volna…)

Fonetikusan:

[báváádö száávö máángelee],

s,  d    d  d     d  d      d d

[báváádö száávö máángelee],

s, d    d   d     d  d      d d

[bávádööööö szávöööö maaaaa-aaaaaaaaaaaannnnnnngeleeeee]

s, d  d           d   r         r    –       m           –  d               r   r

Felismeréseim születtek meditáció közben a csillagjegyemmel, a családállítással kapcsolatban, valamint most a saját bőrömön tapasztaltam meg azt, hogy márpedig „erőszakra szükség van”. Finomabban szólva „teher alatt nő a pálma”, vagyis a magunktól származó erőfeszítést vagy a mástól származó enyhe nyomást értem ez alatt. Igaznak gondolom, hogy mit sem ér az akaraterő, ha a tudatalatti szennyeződéseim erősebbek (gondolva a fogyókúrára, a sportolásra, a kapcsolatteremtésre, a családi viszályok elkerülésére, vagy bármilyen irányú kitartásra, ami sokaknak nem megy). Viszont anélkül, hogy ne használnám az akaraterőmet, nem lesz kánaán. Tehát takarítsam a tudatalattimat, és kezdjem el használni az akaraterőmet is – a kettő együtt igen gyümölcsöző lesz.

A rend kicsit megbomlott – nem csak nálam. Egyre több testbeszéd van; előre engedjük egymást, vagy elnézést kérünk valamiért. Elhagytam egy-két cuccomat, és nem is vettem észre, csak amikor újra kellett volna. Persze hamar megvolt, mert tudtam, hol hagytam, és senki nem nyúlt más holmijához. Eddig csak egyetlen szerelmespárt láttam majdnem észrevétlenül levelezgetni, de ma halk csevegésen kaptam három lányt (utólag kiderült, hogy valamilyen spirituális iskola küldte őket kötelező elvonulásra…), és volt, aki kirakta a hasát süttetni férfi létére, amikor előírás, hogy a teljes test fedve legyen, vállak, lábak egyaránt… jót mulattam ezen, és össze is villant a tekintetünk.  🙂  Viszont olyan hőség van, hogy én is felhajtottam a nadrágom szárát térdig, és vizes kendőt kötöttem a csuklómra, hogy hűtse a véremet. Alig tűnik hóbortnak, amint pöttyös kendővel a karomon mosogatom a tányéromat meg a villámat ebéd után.  🙂   Ma egészen tisztába jöttem a MÁV menetrenddel, mert amikor elfáradtam meditáció közben az elmém irányításával, akkor szabadjára engedtem, és pl. találgattam, hogy mikor jön a menetrend szerinti vonat. Óránként kétszer jött általában. Volt, amikor késett, és volt, hogy azt hittem, késik; azt gondoltam, hogy jól megviccel Goenka, mert 60 perc helyett most 70 perc a meditáció ideje, de nagy unalmam közepette csak az időérzékem csalt meg és végtelennek tűnt mire végre „felcsendült” Goenka éneke.

9. nap, Vipassana, születésem napja

Arra gondoltam, hogy az élet egy vicc, főleg, ha mi csináljuk a viccet. Ez a Vipassana meditáció pl. egy kiváló vicc, és ezt is megcsinálta valaki. Én is akarok vicces dolgokat csinálni.

Ma ünnepeltem. Az év leghosszabb napján tervszerűen (agykontrollal) korábban keltem a gongnál és kimentem élvezni a napfelkelte előtti, erdőszéli madárlármát, amihez fogható nincs a világon. Valószínűleg születésemkor ez a hangzavar fogadott. Fergeteges élmény… Ma is mezítláb mászkáltam a fűben reggel, igyekeztem érzékelni a Föld energiáját.

Mákos kása volt reggelire, amit imádok – a szakács is a kedvemben járt.

Mindhárom csoportos meditációt majdnem mozdulatlanul ültem végig teljes nyugalomban és lubickoltam abban a tudatban, hogy ilyen születésnapom soha többet nem lesz. Délelőtt a „konzultáció” alatt tátott szájjal ücsörögve bámészkodtam, próbáltam érteni az angolul beszélő férfi tanárt, ahogy eligazította a férfi diákokat – végre történik valami, nem meditálok folyamatosan, ha egyszer történés van. Körülnéztem; a többiek meditáltak szépen behunyt szemmel, és a nőtanár rajtakapott: két ujjával mutatta, hogy csukjam be a szemem hamar, és kézhátával felnyomta az állát, hogy ne tátsam a szám… 🙂 Na, szép. A szülinapomon testbeszéddel rám förmedt! Milyen dolog ez? Jót mulattam, aztán jót meditáltam a többiekkel. 🙂

Ma megbocsátottam a lányoknak, gondolatban leszedtem róluk a múltkori bélyegeket, és újakat ragasztottam rájuk. Senki nem várhatja el tőlem, kapcsolat centrikustól, hogy magamba boruljak, és ne gyönyörködjek a többiekben pont a szülinapomon – meg a többi napon se. 🙂

Így hát pihenőidőben sorra születtek az új bélyegek: „elegancia megtestesítője”, „tündérkirálylány”, „szerető tyúkanyó”, „vidámka”, „szépségistennő”, „nőiesség”, „jóalakú”, „hős”, „lelkiismeretes”, „érdeklődő”, „csillagszemű”, „rendezett”…. Itt jóval nagyobb bajban voltam, mint a negatív bélyegek ragasztásánál. Látszik, hogy az ember sokkal előbb észreveszi a negatívumot, mint a pozitívumot. Komoly erőfeszítésembe került, hogy pár „hölgyeményre” találjak valami pozitív jelzőt, de nem adtam fel… 🙂

10. nap, a nemes csend utolsó napja

Azt hittem, jobban már nem lehet unatkozni. De lehet. Nem fáj semmi, nem történik semmi.

Volt egy hajnali vihar, ami frissített a levegőn, de az agyamon nem. Unalmamban próbáltam e és é betűs szavakkal összefoglalni élményeimet.

Ma megerősödött bennem, hogy STAY CALM (maradj nyugodt), és legyen EQUANIMITY (semlegesség).

A meditációs gyakorlás: gyors sepregetés kétszer – lassú pásztázás – gyors sepregetés kétszer – lassú pásztázás.

Gyerekkoromban is sokat unatkoztam.

Kellenek vágyak, kellenek célok, kell tennivaló, különben depressziós lesz az ember, hacsak nem tanulja meg a Vipassanát, akkor depresszió nélkül unatkozik. 🙂

A mai nap történése: egy szöcske a térdemen tanyázott elég sokáig. Ennyi. 🙂

11. nap, a nemes csevegés napja

Goenka elmondta, hogy ennyi hallgatás után a civilizációba visszakerülni kissé sokkoló hatású lenne, ezért ma délelőtt feloldódik a nemes csend, és felváltja helyét a nemes csevegés, valamint megszűnik a nemek elkülönítése is. Szomszédurammal (van rendes neve is, csak szeretem így szólítani 🙂 ) egymás nyakába borultunk gratulálva egymásnak a hősiességért – kiderült, hogy ő is figyelte, nem lépek-e le félúton. 🙂 A segítő nem győzött szétszedni bennünket, mert kiderült, hogy megszólalni már meg lehet, de a testi kontaktus még tiltva van ezen a napon. Ez valahogy elkerülte a figyelmemet, utólag olvastam ugyan a faliújságon, de így is legalább ötször megszegtem, mert volt egy-két bemutatkozás, amikor automatikusan fogjuk meg egymás kezét, és én, ha szólok valakihez, gyakran hozzáérek. Óriási zsivaj lett, és őrült lelkesedéssel meséltük egymásnak az élményeinket, szenzációs és zavaró is volt egyszerre. Az elme fecsegése újraindult, a tudatosság visszaesett, és azonnal lett olyan gépies mozdulatom, amire nem emlékszem: elveszett a bögrém – de végleg… 🙂

Volt még meditáció, de bizony lőttek annak az elmebeli nyugalomnak, ami tegnap még megvolt, és a meditáció első félórájában úgy remegett a szemem, hogy csak na. Fél óra kellett, hogy valamilyen szinten lenyugodjak. Éjjel is alig bírtunk elaludni, a legzárkózottabbnak tűnő szegedi lány is csak mondta… mondta….

Ami érdekes volt, hogy az ismerőseim azt gondolták, hogy miután egy beszédes teremtés vagyok, ezért nekem szörnyű lesz hallgatnom ilyen hosszú időn keresztül. Ezzel szemben nem így van. Én a hallgatást élveztem (csak az ideológiákkal támadt bajom  🙂 ). Beszéltem két lánnyal, akik zárkózott létükre majd’ belepusztultak abba, hogy nem néz rájuk senki, nem szól hozzájuk senki. A felismerésük az volt, hogy hihetetlen, hogy mennyire függenek más emberektől, nélkülük szinte megsemmisülnek.

12. nap, hazautazásunk napja

Reggel szomszéduram látta, hogy mákos kása nem jut mindenkinek, és félretett nekem egy tányérral, nagyon örültem neki, pedig a kása közel sem volt olyan jó, mint két nappal korábban. 🙂

Egyenként megölelgettük egymást a szobatársakkal, akik között spirituális iskola vezető, munkaruhákat gyártó cégben termelésvezető, háziasszony és jogász volt, és irány haza….. A hazaúton két férfi beszámolóját hallgattam, amikor nem én beszéltem. 🙂

Mindkettejük élménye a belső hang, az „okoskodó ego” felfedezése volt, aki folyton belekotyogott mindenbe: „ne azt érezd, ne úgy haladj”. Rá kellett mordulni, hogy „Kuss!!!” – és ezzel jött a megdöbbenés: „Mi a túró, ketten vagyok?” 🙂 Egyiküknek sikerült a hangot elhallgattatnia 2 nap után, de a másikuk végig a belső hang kíséretében meditált…

Túl vagyok életem egyik meghatározó élményén, és örülök. 🙂

Köszönet a tábor szervezőinek, tanárainak, menedzsereinek, segítőinek és a gondnokoknak.

Levontam a legfőbb tanulságot a magam számára: az EFT ugyanazt csinálja, mint a Vipassana meditáció, csak durva érzékelési szinten és jóval gyorsabban.

Ajánlom a Vipassanát mindenkinek, mert páratlan lehetőség a fejlődésre, és a megtanult technikát később is alkalmazva a forgatagos napjainkat sokkal békésebben és nyugodtabban szemlélhetjük.

Markó Krisztina 2012. július 8. Szentendre