„Minden fejben dől el.” – szoktuk mondani, amikor a munkáról van szó. Pontosan látszik egy emberen, hogy az a feladat, amit rábíztak, érdekli-e, vagy nem. A feladat ettől függően nyilván más-más minőségben lesz elvégezve.
A fenti kijelentés a meggyőződéseinkre is érvényes, gondoljunk pl. egy betegségre, amit gyógyszerrel szeretnénk gyógyítani. A gyógyszeres kísérletekben a „placebo” hatás azt jelenti, hogy hatóanyag nélküli látszatgyógyszert adunk a betegeknek, 50%-ban mégis meggyógyulnak, (ha belegondolunk, ez igen magas arány). A furcsa gyógyulásokra érdekesen reagálunk: „Ez csak placebo, bebeszélte magának…” A „nocebo” hatás éppen fordítva van; hatóanyaggal ellátott valódi gyógyszert adunk a betegeknek, 50%-ban mégsem gyógyulnak meg (ez is jelentős arány). Talán értetlenül, esetleg sajnálattal tekintünk a folyamatra: „Semmi nem segített rajta…” Értetlenül nézzük azokat az eseteket, amelyekre nincs kézzelfogható tudományos magyarázat. (Most már van. Könyv: Dawson Church: Génjeink csodája. Beszerezhető: www.humanharmony.hu)
Nem a gyógyszerben, hanem az elménkben van a hatalom, amellyel meggyógyíthatjuk, vagy akár megölhetjük magunkat. Biztosan hallottál a történetről, amikor a hűtőkocsi ajtaja rázáródott valakire, és később holtan találtak rá fagyási sérülésekkel – holott a hűtés ki volt kapcsolva… Elméje „játéka”, a gondolat, hogy „meg fog fagyni”, és a gondolathoz kapcsolódó félelem ölte meg.
Azt hiszed, hogy ez szélsőséges eset? Nem az. Valóban képesek vagyunk mindannyian meggyógyítani, vagy lebetegíteni és megölni magunkat – és tesszük is, folyamatosan.
Placebo és „nocebo” ugyanarról szól, a hitről:
Placebo: Bár nincs hatóanyag a látszatgyógyszerben, de a beteg bízik a gyógyulásban, hisz benne – és igaza lesz; meggyógyul.
„Nocebo”: Bár benne van a hatóanyag a gyógyszerben, de a beteg nem bízik a gyógyulásban, nem hisz benne – és igaza lesz, valóra válik, amiben hisz; nem gyógyul meg.
Bármit gondolunk, és ha hiszünk is benne, MINDIG igazunk lesz.
Lehet, hogy megéri arra gondolnunk és abban hinnünk, amit igazán szeretnénk…
Ha nem sikerül hinni abban, amit akarunk
Ha az elménk lehetségesnek tartja, amit szeretnénk, és akarunk hinni benne, de nem sikerül, ez azt jelenti, hogy az érzelmeink irányítanak bennünket, és nem az eszünk. Amikor nem sikerül lefogyni, nem sikerül elérni valamit, nem sikerül jó kapcsolatot teremteni, nem sikerül józannak maradni, észrevehetjük, hogy hiába az akaraterő. Könnyen dobálózunk vele: „csak egy kis akaraterő kérdése.” Aztán rájövünk, hogy abban a számunkra fontos dologban valójában nincs akaraterőnk. A kevés önbecsüléssel rendelkezők még erősítik is magukban ezt, sőt, kiterjesztik az élet többi területére: „nekem nincs semmi akaraterőm”.
Hogyan tudjuk a hiányzó akaraterő ellenére elérni, amit szeretnénk?
Pl. úgy, hogy likvidáljuk a kapcsolódó negatív érzelmeket. Az elme csodálatos, bármikor bármire képes gondolni, és képes a testben előállítani a gondolathoz kapcsolódó érzelmet valamint a stresszt. (A test követi az elmét.) A baj az, hogy a kérdéses dologban tudtunkon kívül vagy akaratunk ellenére is, automatikusan, rendszeresen a negatív érzelem tér vissza. A negatív érzelem pedig előteremti a negatív végkifejletet, ahogy a fagyasztókocsis esetben láttuk.
Ezen lehet változtatni pl. EFT-vel: Gondolunk a stresszes helyzetre, érezzük a negatív érzelmet, és közben kopogtatással stimuláljuk a test energiarendszerét, hogy az energiaáramlás folyamatos legyen. A folyadékkristály tulajdonságokat mutató kötőszövetben villámgyors az információátadás (ugyanúgy, mint a számítógépekben), és ez jóval gyorsabb az idegrendszer információ átadó sebességénél. Így a stresszes helyzet vagy gondolat már nem tudja kiváltani a régi negatív érzelmet és a test stresszreakcióját, mert a sejtjeinket a kopogtatás az „itt és most”-ban tartja.