Miben vagy zseni?
Igazság szerint az iskolában ki kellene derülnie, hogy ki miben tehetséges… Emlékeim szerint ez nálam nem jött össze. (A tanáraim azt mondták, bárhova sodor az élet, mindenhol megállom a helyem.) A gyermekeimnél sem jött össze. Az iskola nem ad támpontot, csak osztályzatot. (Alig győztem éveken keresztül itthon ellensúlyozni azt, amit a gyerekeim önbecsülésén az iskola rombolt. Bízom benne, hogy sikerült, és lelkileg stabil felnőttekként kerülnek ki a „nagybetűs” ÉLETBE.) Akkor a szülőknek kellene kideríteniük, hogy miben vagy zseni? Emlékeim szerint a szüleim nemigen tudtak felvilágosítani, hogy miben vagyok tehetséges. Azt mondták, mindenben. Sőt, számomra a gyermekeimnél sem igazán világos, hogy miben tehetségesek. Amit a szüleim láttak bennem, azt látom én is a gyerekeimben: „mindenben tehetségesek”. Tán csak nem vagyok elfogult?
Azt tudom, hogy mindenkiben van valami különleges, mindenkiben ott van valahol a zsenialitás. De mi az? Eddig rejtély volt számomra. Hiába nézek egy embert, hiába vagyok vele, hiába gondolom, hogy ismerem úgy, mint a tenyeremet, ezzel együtt gőzöm sincs, hogy ki miben zseniális. Te tudod a családtagjaidról, a barátaidról, a munkatársaidról, hogy miben zseniálisak? És önmagadról tudod? Életemben először olvasok olyasmit, hogy miféle tehetségek, miféle zsenialitás létezik egyáltalán. Te hallottál ilyesmiről?
Könyv: Kiyosaki: Gazdag gyerek, okos gyerek
„Hét különféle tehetség és négy különböző tanulási mód létezik. Jelenlegi oktatási rendszerünk csupán egyetlen tehetséget ismer el, a verbális-nyelvi tehetséget, azaz a jó olvasási és íráskészséget, továbbá csak egyetlen tanulási módot fogad el.” „Ha már túl vagy az iskolán, akkor is jó gyakorlat lehet, hogy megpróbálod megtalálni önmagadban a született tehetséget és a személyes tanulási stílust.”
„Howard Gardner könyve az 1980-as évek elején jelent meg Frames of Mind (Ki miben okos?) címmel. Gardner hétféle tehetséget vagy intelligenciát különböztet meg könyvében. Ezek a következők:
1.Verbális-nyelvi:
Ez az a tehetség, amelyet mai oktatási rendszerünk az emberek IQ-jának mérésére használ. Ez az ember veleszületett képességét jelenti az olvasásra és az írásra. Nagyon fontos az intelligenciának ez a formája, mert ez az egyik elsődleges módja az emberek közötti információcserének. Újságírók, írók, ügyvédek és tanárok gyakran rendelkeznek ezzel a tehetséggel. [Kriszti: Magyar óra? Gyerekkoromban úgy gondoltam, hogy nekem nincs ilyen tehetségem, rettegtem a kötelező olvasmányoktól és összességében is utáltam olvasni.]
2.Numerikus: Ez a tehetség szükséges a számadatokkal való foglalkozáshoz. A matematikusok természetesen rendelkeznek vele. Egy diplomás mérnöknek a verbális-nyelvi és a numerikus tehetségre egyaránt szüksége van. [Kriszti: Matematika óra? Gyerekkoromban úgy gondoltam, hogy nekem nincs ilyen tehetségem, a számolást mindig eltévesztettem, hiába volt jó a logikám.]
- Térrendezési:
Ez a tehetség a kreatív emberek sajátja – művészeké, tervezőké. Egy építészmérnöknek az eddig folsorolt tehetségek közül mindhárommal rendelkeznie kell, mert az ő szakmájában kellenek a szavak, a számok és a kreatív tervezés is. [Kriszti: Rajz óra? Technika óra? A térrendezési tehetség pontosan micsoda? Azt tudtam, hogy jó a térlátásom, de nem láttam hasznát, csak rajzórán. Ma már tudom, hogy azok, akik gépeket terveznek, azok, akik ezermesterek, zseniális térlátással rendelkeznek.]
- Fizikai:
Ez a tehetség adatott a sportolóknak és a táncosoknak. Sok ember van, aki nem tanul jól az iskolában, de fizikailag nagyon tehetséges. Általában ide tartoznak azok is, akik a gyakorlatban tanulnak, ezt nevezik „kézzel” tanulásnak. Az ebbe a kategóriába sorolható emberekből kerülnek ki gyakran a szerelők és iparosok. Ők minden bizonnyal szívesen vesznek részt kézműves-foglalkozásokon és főzőtanfolyamokon. Más szavakkal: ők a szemükkel és a kezükkel ügyesek. Aki versenyautókat tervez, annak az imént említett tehetségek mindegyikét birtokolnia kell.
[Kriszti:A tornaórákat nagyon szerettem, de azt tudtam, hogy élsportoló sosem leszek. Imádtam nézni minden táncot, bizseregtem tőle, legyen az jégtánc vagy társastánc. Viszont nem voltam hajlékony, „vállszöges” voltam, a hátamon lévő összes pattanás mások szeme elé került volna, ha netán egy latin tánchoz való ruhát kellett volna felhúznom, nem volt manöken alkatom, és utáltam szerepelni, tehát úgy gondoltam, hogy a sport vagy a tánc nem az én asztalom. A kézműves foglalkozásokon valószínűleg nagy tehetségem lett volna, ha tudtam volna, hogy léteznek ilyenek. Viszont azt sem tudtam elképzelni, hogy egész életemben mondjuk csipkeveréssel foglalkozzak.]
5. Intraperszonális:
Ezt a tehetséget szokás „érzelmi intelligenciának” nevezni. Ezt használjuk, amikor például félünk, vagy dühösek vagyunk. Az emberek sikerének sokszor nem a szellemi tudás hiánya állja útját, hanem a hibázástól való félelem. Sok okos, az iskolában jól tanuló embert ismerek, akik kevésbé sikeresek, mint amennyire lehetnének, mert rettegnek a hibáktól. Sokan azért nem keresnek sok pénzt, mert jobban félnek tőle, hogy elvesztik, mint amennyire élvezhetnék a pénzszerzést. Daniel Goleman Érzelmi intelligencia című könyvét
ajánlom mindazoknak, akik alapvető változásokat akarnak az életükben. Goleman könyvében idézi Rotterdami Erasmust, s XVI századi humanistát, aki azt állította, hogy az érzelmi gondolkodás huszonnégyszer nagyobb hatású, mint a racionális gondolkodás. Másként fogalmazva a ráció így fest: 24 : 1érzelmi agy : racionális agyBizonyára mindenki tapasztalta már, hogy az érzelmi agy átveszi az uralmat a racionális agy fölött, különösen olyankor, amikor félünk, és ezért nem tudunk logikusan gondolkodni, vagy amikor olyasmit mondunk, amiről tudjuk, hogy nem kellett volna. Egyetértek Goleman-nel abban, hogy az intraperszonális intelligencia a legjelentősebb adottság. Azért gondolom így, mert az intraperszonális intelligencia ellenőrzi, amit önmagunknak mondunk. Mindannyian beszélünk magunkhoz.[Kriszti: Jó ég! Első ránézésre felét sem értem annak, ami az 5. pontban szerepel. Többedik ránézésre valami olyanról lehet szó, hogy mennyire pereg le rólam mások „hülyesége”, mennyire veszem a lelkemre a dolgokat, mennyire működöm zsigerből, mennyire tudok uralkodni a saját érzelmeimen, mennyire tudom irányítani a gondolataimat, mennyire merek kockáztatni, vagy mennyire vagyok tudatos. Jézus, Mária, ha az ilyen irányú tehetségem silány, akkor mire megyek a többi tehetségemmel? Hitem szerint, ha a tudatosságomat fejlesztem, akkor a nem létező intraperszonális tehetségem előbukkan és létezni kezd. Akkor ez most veleszületett
adottság vagy beszerezhető képesség? Nem értem. Több mint valószínű, hogy az intraperszonális tehetségnek erősen híján vagyok.]
6. Interperszonális:
Ilyen tehetséggel rendelkeznek azok, akik könnyedén elbeszélgetnek másokkal. Az ilyen emberek többnyire karizmatikusan kommunikálnak, jó énekesek, prédikátorok, politikusok, színészek, ügynökök és előadók. [Kriszti: Ez a fajta tehetség a tanórákon nem biztos, hogy kiderül, mert többnyire nem beszélgetőórák, hanem tanár-magyaráz-órák, vagy tanár-kérdez-diák-válaszol-órák vannak. Énekből jó voltam, de a szereplés nem volt ínyemre. Óra alatti sutyorgásban és levéldobálásban profi voltam. Ma is tudok beszélni egyfolytában, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy beszélgetek, mert a beszélgetés a hallgatást is magában foglalja.]
- Környezetbarát:
Ez a tehetség a környezetükben lévő dolgok felé árad az emberekből. Vannak, akiket természetüknél fogva jó kapcsolat fűz a fákhoz, növényekhez, halakhoz, az óceánhoz, az állatokhoz és a földhöz. Ilyen adottsággal rendelkeznek a jó gazdák, az állatszelídítők vagy állatkiképzők, az oceanográfusok, vagy akár a parkőrök. „[Kriszti: Hát, nálunk a tanteremben nem volt állat. Locsolni kellett a növényeket, de ez nem volt az erősségem. Ma sem az.]
Vajon a fentiek tudatában kiderül, hogy miben vagy zseni? Nem feltétlen. Azóta további harminc tehetségfajtát határoztak meg, de úgy gondolom, hogy a tehetségfajták száma végtelen.
Gyerekkoromban rossz voltam magyarból, csapnivaló fogalmazásokat írtam, úgy gondoltam, hogy teljesen hiányzik belőlem az ilyen irányú tehetség. Több mint 20 évnek kellett eltelnie, hogy túllépjek azon a félelmemen, hogy „mit fognak szólni, mi van, ha nem tetszik, amit csinálok, mi van, ha hülyeség, mi van, ha kiderül, hogy egy csomó mindenhez nem értek, mi van, ha kiderül, hogy miben nem vagyok jártas, mi van, ha kérdeznek és nem tudom a választ….” A félelem alaptalan, hiszen mi van, ha nem tetszik az, amit csinálok? SEMMI. Nem vagyunk egyformák, mindenkinek más dolgok tetszenek. Ez természetes. Mi van, ha kiderül, hogy valamihez nem értek? SEMMI. Mindenki zseniális valamiben. És mindenkinek vannak gyengéi. Ez is természetes. Hát nem szörnyű, hogy bő 20 évnek kellett eltelnie az életemből ahhoz, hogy ez a dolog a helyére kerüljön a fejemben? Te hogy vagy ezzel a kérdéssel? Benned is van olyan félelem, hogy „Jézusom, mit fognak szólni?” Tökmindegy, mit fognak szólni. Merj a szíved szerint cselekedni! Én amikor a szívem szerint cselekszem, jól érzem magam!
Az iskolában nem lehet hibázni. Az 1970-es években nagyapámtól „néptanító” beszélgetései során többször hallottam, hogy a mai iskolarendszer úgy rossz, ahogy van, teljes átalakításra szorul. Nem értettem, hogy miért mondja, hogy mit ért ez alatt, hogyan kellene átalakítani. Mostanra kezd körvonalazódni, hogy mi a baj vele, de még mindig nem tudom, hogy konkrétan mit kellene vele csinálni. Az alapvető probléma ott van, hogy a mai iskolarendszer sokakban gátolja a tanulási folyamatot! Éppen azt, amire hivatott lenne. Rossz jegyeket kapunk a nem tudásért, a tévesztésért, büntetendő dolog az, ha hiányosság van. Gyakran az elmarasztalástól való félelem az, ami miatt tanulunk. Ez sok emberben kialakít egy erős gátlást, hogy egyáltalán megszólaljon. Ha kérdezett a tanár, nem mertünk bekiabálni, mert büntetés járt azért, ha úgy szólaltunk meg, hogy nem adtak engedélyt a megszólalásra, és büntetés járt azért, ha nem azt mondta az ember, amit a tanár hallani akart. Nem csak a tanár büntetett, hanem az osztály többi tagja is. Kinevettek, ha hülyeséget írtunk a táblára, vagy ha kiderült a tudás hiánya. Pedig minden tanulás úgy kezdődik, hogy elkezdünk valamit csinálni – először rosszul. Tévesztünk, hibázunk, ügyetlenkedünk, gyakorolunk, majd kinek rövidebb, kinek hosszabb idő után rutinná válik, amit megtanult. Bármit meg tudunk tanulni, ha akarunk, és lelket felemelő, görcsoldó, ha a tanulási folyamat megengedő és élvezetes.
Miben vagy zseni? Mi lenne, ha kiderítenéd? Sose késő megtalálni, hogy miben vagy kiemelkedően tehetséges, és sose késő elkezdeni tanulni. Életed következő szakaszát annak szentelheted, hogy kipróbáld magadat sok-sok területen, hogy megfigyeld magadat, hogy kiderítsd, mi az, ami igazán, a szíved mélyén vonz. Pl. egy jó újságosnál milyen újságokat vennél meg, milyen témájú cikkekbe merülnél bele? A könyvesboltban mely könyvek vonzanak, milyen területeken érzed magad otthon? Megnézhetsz filmeket, megkérdezheted magadtól, melyik miért tetszett. Milyen témájú filmek azok, amiktől feloldódsz, amik minden zsigeredet lekötik? Megkérdezheted az ismerőseidet, ők vajon milyen tehetséget látnak Benned. (Ne feltétlen hidd el nekik!) Mi lenne, ha elmennél új helyekre, új társaságba, mi lenne, ha új dolgokba kezdenél, és közben megfigyelnéd, hogy mi az, ami fekszik Neked, miben vagy oldott, mikor jönnek a felszabadító érzések, mibe tudsz belefeledkezni? Ha megtaláltad, hogy miben vagy zseni, elkezdheted megtanulni! Sose késő! A nagymamám hetvenéves korában tanult egy új nyelvet! Fejlesztheted, dolgozhatsz rajta, amíg a témában jártas és magabiztos nem leszel, és ha ez megvan, akkor mások szolgálatába állíthatod a tudásodat! El tudod képzelni, hogy az életed gyökeresen megváltozik, és érzelmi kielégülésben lesz részed?
Ha el tudod képzelni, és hiszel benne, akkor meg is tudod valósítani! 🙂